Másnap reggel hullafáradtan ébredtem. Roxy ágya érintetlen volt, tehát tényleg nem aludt a szobában. Ránéztem az órára: 7.30. A reggelit lekéstem, de nem igazán voltam éhes. Lassan kikászálódtam az ágyból, és éppen fel akartam öltözni, amikor Lucy rontott be a szobába.

-Jó reggelt, álomszuszék! - rikkantotta.

-Hogy bírod nyitva tartani a szemed? - dünnyögtem, és belebújtam a fekete farmeromba.

-Gyakorlat teszi a mester, kicsi Summer. Na, mesélj! Mizujs veled meg Garrethtel? - kérdezte, és lehuppant az ágyamra.

-Hogyhogy velem meg Garrethtel? Semmi. Légyszi', szállj le a felsőmről!

Lucy kirántotta maga alól a most már gyűrött pólóm, végigmérte és lazán eldobta.

-Jaj, Summer. Ezt igazán nem veheted fel! - mondta szemrehányóan, a szekrényhez lépett, és kirángatott egy sötétlila blúzt.

-Kizárt, utálom ezt a felsőt, biztos az anyám csempészte be.

-Csitt!

Lucy csípőre tett kezekkel állt a szekrény előtt, megakadályozva, hogy elővegyek egy sima pólót.

Felmordultam.

-Utállak...

Lucy elvigyorodott, aztán a vállára vette a táskáját.

-Na, kapd magadra, és igyekezz! Az első óránk Miss Watsonnal lesz, és Isten óvja, aki elkésik!

-Várj! Egyébként nem zavar, hogy Garreth úgy elhajtott tegnap? - kérdeztem, és felkaptam a táskám.

Lucy vállat vont.

-Hozzá vagyok szokva, és különben is, Ryan Wilson sokkal helyesebb. Na, nyomás!

A nap eseménytelenül telt el. A legtöbb órám Lucyval és Emmával volt közös, de Garrethtel egy sem. Egyedül Aaron-t láttam geometrián, de ő csak biccentett, és az óra további részében néma csendben ült a leghátsó padban.

Sajnos, bentlakásos suli ide vagy oda, új diákként nekem is ki kellett mennem a tanári asztal mellé, és bemutatkoznom, ami nagyjából ennyi volt:

-Sziasztok, Summer Hayes vagy, 16 éves. Egy közeli kisvárosból jöttem, nem önszántamból *halk nevetés az osztálytól*. Ööö... Kábé ennyi - hadartam, és villámgyorsan visszaültem a helyemre.

A lila blúz nagy sikert aratott a srácok körében, legalábbis Lucy és az egyik csaj, Mary erre következtetett az elismerő pillantásokból. Ebédnél a fiúk körénk sereglettek, és nem tagadom, hízelgett az érdeklődésük, de kb. 15 perc után már elegem volt, ezért elindultam az utolsó órámra.

Mivel nem adtak fel sok leckét, és az idő is jó volt, egy gyors leckeírás után a könyvtárban a park felé vettük az irányt. A fű száraz volt, ezért Emma és én lazán elnyúltunk rajta, de Lucy és a többiek egy pléden szorongtak.

-Summer, ba beletörik a fű a blúzodba, többet nem tudod felvenni! - sopánkodott Ann.

-Nem tartozik a kedvenceim közé... - feleltem.

-De én szeretném majd kölcsönkérni!

Sóhajtottam.

-Visszamegyek, és átveszek egy felsőt, oké?

Felpattantam, és elindultam vissza az épületbe. Úgy látszott, mindenki a szabadba vágyott, ugyanis az előtér szinte teljesen kihalt volt, csupán a kis buzgómócsingok igyekeztek a könyvtárba.

Lassan lépkedtem fel a lépcsőn. A társalgó üres volt, a hátizsákok össze-vissza ledobálva.

Belöktem a szobaajtót, mire egy karó repült el alig pár centire a fejemtól. Roxy terpeszben állt, kezében egy újabb darab.

-Így kell üdvözölni a szobatársad? - kérdeztem, és kihúztam a karót az ajtófélfából.

-Bocs, reflexből jött - dörmögte Roxy, és felült az asztalra.

Ledobtam a karót az ágyára, és Roxy mellé ültem.

-Figyelj, a tegnapi miatt... - kezdtem, de félbeszakított.

-Nem gáz, én voltam hülye, csak tudod...

Bólintottam.

-Tudom, hogy nem akarsz erről beszélni, de ha meggondolod magad, én itt vagyok - mondtam csendesen.

Roxy elmosolyodott.

-Köszi. Figyelj, volna egy kérdésem... Tudod, te régebb óta csinálod, én pedig... Szóval, szeretném, ha néha gyakorolnánk...

-Persze, csak szólj, hogy mikor. Valójában rám is rámfér egy kis gyakorlás... Amilyen erővel te a karót dobod... - feleltem, mire mindkettőnkből kirobbant a nevetés.

Egyszerre elfelejtettem, miért is jöttem fel a szobába. Vacsoráig Roxyval beszélgettünk, de mivel ő nem volt éhes, egyedül mentem le az ebédlőbe. Lucy már a szokott helyén ült, de most kivételesen egyedül, Annt és a többieket nem láttam sehol.

-Szia! - huppantam le mellé.

-Hát te meg hová lettél? - kérdezte szemrehányóan.

-Ööö... Roxyval elbeszélgettük az időt, bocs.

-Roxy Phillipsszel? Azt hittem, MI vagyunk a barátnőid! - kiáltott fel Lucy.

Felvontam a szemöldököm.

-Vissza a dedóba, Luce? Azzal barátkozom, akivel akarok, nem te válogatsz nekem, érthető?

Lucy elkerekedett szemekkel nézett rám, aztán hirtelen megrázta a fejét, és töltött magának egy csésze teát.

-Ne haragudj, S, nem akartam hisztizni.

-Nem gáz.

-Te vagy Summer Hayes, igaz? - lépett mellém egy alacsony srác, és meg se várva a választ, a kezembe nyomott egy cetlit.

-Kösz - motyogtam, és kihajtottam a darabkát.

Egy átdumált éjszaka egy haverral? 11kor a tónál. G

Lucy kikapta a kezemből az üzenetet.

-"..egy haverral"? Jaj, ne mááár... - vigyorgott, és visszadta a fecnit.

-Csitt! - szóltam rá, de én se tudtam elfojtani egy mosolyt.

Vacsora után egyedül mentem vissza a szobába. A délutáni esetből okulva előbb bekopogtam és előbb a kezem dugtam be az ajtón.

-Nyugi, barát vagyok - mondtam, aztán benyitottam.

Roxy az ágyon feküdt, fülében max. hangerőn bömbölt az MP3ja. Amikor meglátott, kikapcsolta, és az éjjeliszekrényére dobta.

Lehuppantam a saját ágyamra, és várakozón néztem Roxyra.

-Ki vele, miért vigyorogsz úgy, mint egy vadalma? - kérdezte.

Vállat vontam.

-Nincs rá különösebb okom. Ma itt alszol végre? - kérdeztem.

-Ja, elvégre ez az én szobám is. Hogy hívják a srácot? - vigyorgott Roxy is.

-Miféle srácot?

-Akihez ki akarsz osonni. Na, mondd el szépen Roxy néninek!

-Az új srác, Garreth, és még mielőtt megszólalnál, csak haverok vagyunk, nem több.

Roxy a szemét forgatta, és hozzám vágta a párnáját.

-Ne kamuzz! Tetszik neked! És igen, falazok, ha kell...

Felnevettem, és visszadobtam a párnát.

-Köszi.

Ismét Lucy szobáján keresztül lopóztam ki a parkba, de zseblámpát ezúttal sem vittem. Elég hűvös volt kint, csak azt reméltem, hogy Garreth tüzet fog rakni, különben fél óra alatt megfagyok. Kb. 10 perc után értem ki a tóhoz. Garreth már ott volt, és szerencsére gyújtott tüzet, de azon a fatörzsön, ahol ültünk, láttam két pokrócot és egy termoszt is.

-Szia - köszöntem halkan.

-Summer, szia! Köszi, hogy eljöttél - mondta mosolyogva.

-Nincs mit köszönni. Hogy telt az első nap? - kérdeztem, és közelebb léptem a tűzhöz.

-Őszintén szólva, nekem unalmas volt. Tudod, a Darkside előtt külföldön jártam suliba, ahol gyorsabban haladtunk, így ez nekem amolyan ismétlés. Neked?

Vállat vontam.

-Eltelt.

-Értem. Nem ülünk le? Gondoltam, fázni fogsz, hoztam két takarót...

-Üljünk, és jól gondoltad, tényleg fázok - feleltem, és leültem a fatörzsre. Garrethtel egyszerre nyúltunk a takaróért, és naná, hogy egymáshoz ért a kezünk. Fura módon nem rántottam el, ahogy automatikusan tettem volna, el se pirultam. Garreth keze sima és hűvös volt. Nem tudom, meddig néztünk farkasszemet, de aztán egy bagoly huhogása felriasztot minket, és Garreth elhúzta a kezét. Szétnyitotta a pokrócot, és a hátamra terítette.

-Tessék - suttogta, és leült mellém.

-Köszi...

Garreth nagyon figyelmes volt, a termoszban forró csokit hozott, de ő maga egy kortyot se ivott belőle. Egy idő után a családunkra terelődött a téma, de a beszélgetés eme része kissé kínosra sikeredett.

-Neked mivel foglalkoznak a szüleid? - kérdezte Garreth.

-Nos, ők... Hogy is mondjam... Főállásban ingatlanokat árusítanak, de a szabadidejükben... Khm, vadásznak... - hadartam, és belekortyoltam a forró csokiba.

-Tényleg? Mire vadásznak?

-Öhm... Mindefélére, érted...

-Nem, nem igazán. Mit értesz "mindenféle" alatt?

Mit mondhattam volna? "A szüleim vámpírvadászok, könyörtelenül írtják őket, mivel megölték a bátyámat, és én is vadász vagyok?" Ez azért kicsit húzós lett volna...

-Főként őzekre, de néha madarakra is - nyögtem ki. - Mi a helyzet a te szüleiddel?

Most Garreth jött zavarba.

-Ők... Szóval, ők most külföldön vannak, ideiglenesen.

-Aha, értem... Nem emlékszem, beszéltünk már a filmekről? - tereltem el a szót, és Garreth is megkönnyebbült, hogy nem kérdezősködtem tovább.

Két és fél óra után már kezdtem kissé fáradni, de nem volt kedvem visszamenni a sulihoz. Garreth észrevette, hogy kezdenek leragadni a szemeim, ezért ellentmondást nem tűrően eloltotta a tüzet, a termoszt és a másik plédet egy táskába tette, és a suli felé kezdett terelni.

-Mondtam már, nem vagyok fáradt! - ellenkeztem, de ő csak ciccegett, és tovább tolt maga előtt a parkon keresztül a Darkside felé.

Amikor Lucy ablaka alá értünk, maga felé fordított, de nem szólt semmit. Pár másodpercig az arcomat fürkészte (már ha látott valamit, annyira világos nem volt), aztán a két kezébe fogta és magához húzott.

Nem csókolt meg, csupán megölelt. Túl hamar és túlságosan hirtelen engedett el.

-Jó éjt, Summer - suttogta, és lassan elsétált.