Másnap reggel túl korán ébredtem, de nem tudtam visszaaludni. Fél óra plafonbámulás után magamra kaptam egy pulcsit, és lementem a konyhába teát készíteni magamnak.

-Jó reggelt, S. Hogy hogy ilyen korán fent vagy? - David az asztalnál ült, előtte egy csésze, amiben kávé volt.

-'Reggelt. Nem tudtam aludni. Te pedig...?

-Én bemegyek anyáékhoz. Kávét?

-Kösz, inkább teázok.

Levettem egy csészét a polcról beletettem egy filtert és forró vizet engedtem rá, aztán leültem a Daviddel szemben lévő székre.

Egyszerre kínos csend telepedett közénk, amit csak a kanalam keltette zaj tört meg. Pár percnyi hallgatás után David felállt, és elmosta a csészéjét.

-Én mentem, Summer. Megmondanád Willnek és Sallynek, hogy köszönöm a vendéglátást? - kérdezte, és felvette a kabátját.

Bólintottam.

-Kösz. Szia, S.

Hallottam az ajtócsapódást, de nem kiáltottam David után, hogy csendesebben. Hirtelen olyan pesszimista hangulatom támadt, hogy jobbnak láttam, ha lezuhanyozok, hajat mosok és elkezdek készülődni a Garrethtel való találkozásra.

-Summer! Itt az autó!

-Megyek már! - kiáltottam vissza, és egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre.

Nem vittem túlzásba az öltözködést. Szimpla farmer volt rajtam, egy fehér póló és lila pulcsi. Tudom, kissé slamposnak hangzik, de nem néztem ki rosszul, sőt, mivel nem szárítottam be a hajam, most lágy hullámokban omlott a vállamra, és ez enyhített egy kicsit az összképen.

Magamhoz vettem a dzsekimet és a mobilom, aztán lementem a földszintre. Anyáék a nappaliban nézték a híradót. Hátulról átöleltem őket, kaptak egy puszit az arcukra és már mentem is.

-Sziasztok, jók legyetek! - kiáltottam, és kiléptem a házból.

A lépcső alján megtorpantam.

A ház előtt egy csillogó fekete Mercedes állt, és egy elképesztően helyes srác dőlt az oldalának. Fekete farmerjéről és kabátjáról ordított, hogy márkás darabok, szintén fekete (szinte kék) haja zöld szemébe hullott. Amikor meglátott, elmosolyodott, és én abban a pillanatban tudtam, hogy csakis Garreth bátyjához van szerencsém.

-Szia, biztos te vagy Summer. Én Ben vagyok, Garreth bátyja - na, mit mondtam.

-Szia, Ben!

Ben megkerülte a kocsit, és kinyitotta az anyósülés felőli ajtót.

-Hölgyem, a kocsi előállt - mondta viccesen, és egy kicsit meghajolt.

Elvigyorodtam.

-Ó, köszönöm!

Az autó belseje mesés volt. Az ülések kényelmesek, a műszerfal gyönyörű. Ahogy elindultunk, a rádióból az AC/DC dübörgött.

-Highway to hell? - kérdeztem vigyorogva, és hátradőltem az ülésen.

-Kissé ironikus, de hidd el, amint megismered a szüleim, meg fogod érteni.

Garrethék háza egy távoli városka határán állt. A két emeletes kőépület fákkal volt körbevéve, és ha nincs az a kis leágazás a házhoz, az életben nem találtam volna meg.

Az autó végiggördült a hosszú kocsibejárón, és végül a bejárathoz vezető lépcső aljánál állt meg.

-Íme, a Reynolds rezidencia - szólalt meg Ben, és leállította a kocsit.

-Hűha. Nagyon szép a... Khm, házatok.

-Kösz. Na, gyere, Garreth két napja másról sem beszél, csak a mai látogatásodról, és már mindenkinek kezd egy kicsit az agyára menni - felelte Ben vigyorogva.

-Ez enyhe túlzás, Ben.

Garreth szó szerint a semmiből bukkant fel, és kinyitotta az ajtót. Ahogy kiszálltam, elmosolyodott. Jó volt újra látni őt, és ha Ben nem figyelt volna minket, simán letepertem volna. Istenien nézett ki a farmerjében és a szimpla fekete pólójában.

-Szia - mondtam halkan, és elmosolyodtam.

-Szia - felelte Garreth ugyanolyan halkan, közelebb lépett hozzám, és megfogta a kezem.

A tekintete fogva tartotta az enyémet, és mintha megszűnt volna a külvilág. Ben köhintése rántott vissz a valóság talajára.

-Nos, nekem még van némi elintéznivalóm, úgyhogy mentem is. Sziasztok! - köszönt el tőlünk, bepattant az autóba és elhajtott.

Ahogy Ben látótávolságon kívülre került, Garreth még közelebb húzott magához, és egy apró csókot adott az ajkamra.

-Csak ennyi? - kérdeztem, és lebiggyesztettem a számat.

Garreth felnevetett, és rendesen is megcsókolt.

-Na, azért - suttogtam, mire mindketten felnevettünk, aztán Garreth még mindig a kezemet fogva felvezetett a lépcsőn az ajtóhoz.

Amikor a kilincsre tette a kezét, megtorpantam.

-Biztos, hogy ez jó ötlet? - kérdeztem.

-Mi a baj?

Vállat vontam.

-Kicsit parázok, tudod... Nem korai?

-Szerintem nem. Habár most már kissé nehézkes lenne visszamenned, ha szeretnéd, akkor...

Megráztam a fejem, nagy levegőt vettem, és kicsikartam magamból egy mosolyt.

-Gyerünk.

A ház belseje elképesztő volt. A falak magasak voltak, de a családi fényképek enyhítették a zord hatást. Az ajtóval szemben lépcső vezetett fel az emeletre. A lépcső jobb oldalán volt egy ajtó, ami a nappaliba vezetett, a másik Garreth apjának a dolgozószobájába. A bal oldalon kapott helyet az ebédlő és valamivel arrébb a konyha. A hálószobák az emeleten voltak, és mindegyikhez tartozott egy kisebb fürdőszoba.

-Hűha. Nagyon szép a házatok...

Garreth legyintett.

-Egy cseppet sem hasonlít egy otthonra; olyan, mintha egy középkori erődféleségben élnél. Nincs benne semmi melegség.

-Lehet, de szerintem szép. A szüleid?

Amint kiejtettem a kérdést, a Reynolds szülők megjelentek a nappali ajtajában, és mosolyogva felénk jöttek.

-Anya, apa, ő itt Summer. Summer, ők a szüleim, Anna és Richard.

-Jó napot, Mr. és Mrs...

Garreth apja tiltakozóan felemelte a kezét.

-Kérlek, szólíts nyugodtan Richardnak, és szerintem Annának sincs ez ellen kifogása - mondta, és kezet nyújtott.

A kézfogása határozott volt, de mégse csontropogtatóan erős. Visszatért az önbizalmam, és én is elmosolyodtam.

-Rendben, Richard.

Anna beleegyezően bólintott, és ő is kezet nyújtott. A keze törékenynek tűnt, de a kézfogása... Alig bírtam ki anélkül, hogy felszisszentem volna.

-Szia, Summer. Garreth már nagyon sokat mesélt rólad - mondta még mindig mosolyogva, és elengedte a kezem.

-Anya, kérlek... - nyögött fel Garreth, és a szemét forgatta.

Tettetett rémülettel néztem Garrethre.

-Jesszus, miket mondtál rólam?

Richard elnevette magát.

-Ne aggódj, csupa jót. Nos, miután megvolt a kötelező bemutatkozás, mi magunkra hagyunk titeket. Sziasztok! - mondta, kézen fogta Annát és visszamentek a nappaliba.

-Nos...

-Nos...?

-Hm... Talán körbevezethetnélek - mondta Garreth mosolyogva, és felvezetett az emeletre. - Ez anyáék hálója, ez Bené. Itt tudsz feljutni a padlásra, és itt ez egy vendégszoba, habár ritkán látogatnak el hozzánk. Bocsi, nem vagyok túl jó idegenvezető...

Elvigyorodtam, amikor észrevettem, hogy megállt egy ajtó előtt, és megpróbálta eltakarni.

-Semmi baj. Gyere egy kicsit... - húztam magamhoz közelebb, aztán egy gyors mozdulattal átbújtam a karja alatt, és benyitottam a szobájába.

-Summer! - csattant fel, de a hangjából érződött, hogy közben mosolyog.

A szobája egyszerű volt, de mégis otthonos. A falak sötétkékek voltak, és meseszép kilátás nyílt a távoli hegyekre és az erdőre. Az ajtótól balra terpeszkedett az ágya egy éjjeliszekrény társaságában. Az ággyal szemben könyvespolcok, egy íróasztal, amin egy laptop pihent néhány régi könyv társaságában, és a sarokban egy hifi, mellette pedig egy jelentős CD-gyűjtemény. Végigfutottam az előadókon: Muse, My Chemical Romance, Jace Everett, de volt ott Rusty Truck és Phil Phillips is.

-Figyelemre méltók a CD-id...

Garreth hátulról átkarolt, és megpuszilt.

-Kösz, de van más is, ami figyelemre méltó... - suttogta.

Szembefordultam vele, és átkaroltam a nyakát.

-Például?