10. fejezet

A szünet további részében a hangulat fagyos volt. Csak akkor szólaltunk meg, ha nagyon muszáj volt, például: Ideadnád a sót? Köszi..." David pár nappal később meglátogatott minket, de nem sokat beszélgettünk. Egyszer én is elmentem Mr. és Mrs. Brownhoz - szépen gyógyultak, és örültek, hogy újra találkoztunk.

Anyáék kérelmezték, hogy a karácsonyi és a tavaszi szünetet is az iskolában töltsem, és a piszkok megadták az engedélyt. Ekkor még egy hatalmasat vitáztunk, és utána végképp nem szóltunk egymáshoz.

Garrethtel telefonon és SMSben (de még milyen SMSekben...) tartottam a kapcsolatot, de arra nem vetemedtem, hogy meghívjam őt magunkhoz, különösen most.

Ismét apa vitt el a sulihoz, és az út alatt szinte lefagyasztottuk a kocsit. Ha egymáshoz is szóltunk, abból az lett, hogy vagy apa, vagy én burkolóztunk dühös hallgatásba, és a hangulat a -10°C alá süllyedt.

Egy szó nélkül rángattam ki az utazómat - a bőröndöt száműztem - a csomagtartóból, a vállamra vettem, és felcaplattam a lépcsőn a bejárathoz. Akár csak szeptemberben, a pasik és a csajok ugyanúgy üdvözölték egymást, és az eszméletlen őszi buliktól visszhangzott az előtér.

-Summer! - sikított fel Lucy, és a nyakamba vetette magát.

Nem volt túl jó ötlet.

Elvesztettem az egyensúlyom, és röhögve az utazótáskámra huppantunk. A közelünkben állók megmosolyogtak minket, aztán tovább folytatták a "Ki ivott többet?" vetélkedőt.

-Én is örülök, hogy látlak, Luce. Ryant hol hagytad?

-Eltörte a lábát, csak jövő héten jön. Mesélj, milyen volt a szünet? Milyen volt Garrethéknél? Mindent tudni akarok!

-Hadd pakoljak le a szobában, aztán mesélek, ígérem! - felálltam, és felrángattam őt is az utazóról.

-Segítsek? - Garreth hátulról átkarolt, és egy puszit nyomott az arcomra.

-Szia! Áh, elbírom, de azért köszi. Hogy vagy?

-Köszi, most már jól. Szia, Lucy, mizujs?

-Semmi extra. Na, tűnjetek a szemem elől! - tette hozzá mosolyogva.

Elvigyorodtam.

Garreth elvette a táskám, megfogta a kezem és elindult a lépcső felé.

-Mondtam, hogy elbírom!

Garreth felnevetett.

-Emlékszem még a báli magas sarkús mutatványodra, Summer.

Felszisszentem.

-Az nagyon kínos volt... De hidd el, elbírok egy utazótáskát! - erősködtem, de Garreth hajthatatlan volt. A lányok hálókörlete előtt végre letette, aztán komoly arccal felém fordult.

-Minden oké, Summer? - kérdezte, és az arcomat fürkészte.

Álltam a tekintetét, de csak kis híja volt, hogy nem szaladt ki a számon az egész halhatatlanos dolog. Mosolyt erőltettem az arcomra, és megcsókoltam.

-Persze. Miért kérdezed?

-Nem szeretném, ha bajod esne, ennyi - felelte halkan, és megölelt. - Mit szólnál hozzá, ha ma este kimennénk a tóhoz?

Felnyögtem. Az éjszakák most már egyre hidegebbek voltak, és nem volt semmi kedvem órákig a parton ücsörögni, még ha Garreth gondoskodna is az elviselhetőbb hőmérsékletről.

-Nem is tudom... Szeretnél menni?

-Ha nem akarsz, nem muszáj, csak kérdeztem.

-Inkább passzolnám...

-Oké. Majd találkozunk! - köszönt el Garreth, megcsókolt és elindult a fiúk szobái felé.

A társalgó szinte kihalt volt, mindenki az előtérben várta a még meg nem érkezett barátnőit vagy pasijait. A szobánk ajtaja nyitva volt, Roxy épp a szekrénybe pakolta be a cuccait.

-Hé, Summer! - kiáltott fel, és megölelt.

-Szia, Roxy! Mizujs veled? Alig hallottam rólad a szünet alatt!

Roxy belökte a táskáját a szekrénybe, aztán lehuppant az ágyra.

-Semmi különös. A nagyszüleimnél voltam, és hát...

Elvigyorodtam, kicipzároztam az utazót és elkezdtem kipakolni.

-Értem én, pasi van a dologban.

Roxy vállat vont, de ő is mosolygott.

-Brandon. Nagyon aranyos, figyelmes, kedves és... - Roxy hátradőlt az ágyon, és a plafont kezdte bámulni. - Egyszóval tökéletes.

Belöktem a pulcsikat az egyik polcra, és Roxy felé fordultam.

-Tudod, örülök, hogy örülsz. De komolyan. Legalább van valaki, aki szeretné, hogy a szünetekben hazamenj...

Roxy kérdő tekintettel nézett rám.

-Anyáék kérelmezték, hogy a további szüneteket itt, a suliban töltsem.

-Megadták?

-Naná, hogy meg! - csattantam fel, és dühösen az ágy alá rúgtam a kiürült utazótáskát.

-De mégis miért?

Felsóhajtottam.

-A szünetben... Szóval, megtámadott minket egy vámpír. Nem harapott meg senkit, de épp, hogy le tudtam szúrni, a karómat is itt hagytam a szobá... A francba! - kiáltottam fel, és kirántottam az éjjeliszekrényem fiókját.

A karó néhány papírzsepi, egy tubus szájfény és egy báli szórólap alatt lapult érintetlenül.

-Hogy lehettem ekkora idióta?! Bárki megtalálhatta volna...

-Nyugi, S. A szobákat csak kitakarítják, nem nyúlkálnak bele a fiókokba.

Hál' Istennek. Anyáék szerint ugyan itt is vannak vadászok, de nem hiszem, hogy a takarítók is azok lennének. Domestos van nálam, nem félek használni!

-Sziasztok! - viharzott be Lucy a szobába. - Lesz egy kis összejövetel ma a parton, egy afféle "Bulizz még egy utolsót a parton!" parti. Mit szóltok hozzá?

-Én passzolom - feleltük egyszerre Roxyval.

Lucy először megdöbbent, aztán csak vállat vont.

-Ti tudjátok. Na, pás!

-Hogy hogy kihagyod a bulit? Te általában Lucyval szoktál pörögni, nem?

-Ha pörgés alatt azt érted, hogy egy fatörzsön ülünk Garrethtel, akkor ja. Különben is, semmi kedvem ott fagyoskodni, még Garreth kedvéért sem.

-Bár ő gondoskodna a kellemes hőmérsékletről, nem?

Naná, hogy rögtön rosszra gondoltunk. Tágra nyitott szemekkel bámultunk egymásra, aztán kirobbant belőlünk a röhögés.