-Emma, ébresztő!

A hang ismerősnek tűnt, de sokkal durvább volt a megszokottnál. Morogva az oldalamra fordultam, mire lelökött a földre.

-Hé! Normális vagy?! - kiáltottam rekedten, és nem törődve a hirtelen elvakító éles fénnyel, támadóállásba helyezkedtem.

-Na, ne szórakozz, te is tudod, hogy semmi esélyed velem szemben... Gyerünk, öltözz fel, indulnunk kell!

A szemem lassan hozzászokott a világossághoz, de Cole - aki volt olyan kedves, és lelökött - már eltűnt. Leültem az ágyra, és a földről az ölembe húztam egy zsákot, amiben a ruháim voltak. Kiráncigáltam egy farmert és egy tiszta pólót, aztán megpróbáltam valami emberi külsőt kölcsönözni magamnak. Emberi? Hah, jó vicc...

-Kész vagy?

Cole - hátán a saját zsákjával - már türelmetlenül toporgott. Bólintottam. -Remek, most pedig indulás.

Már öt éve így éltünk. Városról városra költöztünk, ócska panziókban húztuk meg magunkat. Hiába kérdeztem Cole-tól, hogy miért kell mindig új helyre mennünk, de sosem kaptam választ. Beletörődtem a sorsomba, miszerint az idők végezetéig egyik városból a másikba fogunk vándorolni. Cole sosem tekintett a barátjának; hagyta, hogy hozzácsapódjak. és vele együtt költözködjek. Körülbelül 7 hónapja megpróbáltam megszökni, és "letelepedni" egy városban, de Cole nélkül két hétig sem bírtam ki. Szerintem sejtette, hogy visszamegyek hozzá, mivel úgy viselkedett, mintha csak egy percre tűntem volna el. Utáltam őt, de nélküle egy senki voltam.

-Most hova megyünk? - kérdeztem, amikor futni kezdett, én pedig követtem.

-Valahová a hegyekbe.

Némán futottunk egymás mellett, amikor lassítani kezdett, és egyszer csak megállt.

-Emma... Mit szólnál hozzá, ha... Megpróbálnánk hosszabb ideig egy helyben maradni? - kérdezte, és egyenesen a szemembe nézett.

Döbbenten bámultam vissza, aztán kirobbant belőlem a nevetés.

-Elismerem, ez jó vicc volt. Nem is tudtam, hogy van egy ilyen oldalad is... -nyögtem ki, mire nagy nehezen lecsillapodtam. Cole komor arccal nézett rám.

-Ez nem vicc, Emma.

Láttam rajta, hogy tényleg komolyan gondolja a dolgot.

-Oké, hol a csapda? Miért akarsz pont most állandó lakhelyet?

Cole vállat vont.

-Nem mindegy az neked?

Most én vontam vállat.

-Nekem megfelel. De...

Cole felemelte a kezét.

-Igen, értem, mire gondolsz. Mivel alig nézel ki többnek 16-nál, mit szólnál hozzá, ha...

-Na, az ki van zárva! NEM fogok iskolába járni! Különben is, már régen elvégeztem a gimit! - csattantam fel.

-Ó, dehogynem. Nem akarom, hogy feltűnjön nekik, hogy nem jársz iskolába.

-És te? Te hol fogsz dolgozni? Hol fogunk lakni? - kérdeztem összeszűkült szemekkel.

-Majd keresek valami munkát. Él egy ismerősöm az egyik városban, pár hétig nála leszünk, aztán veszünk egy házat, és elköltözünk.

-Aha. És miből gondolod, hogy pár hét alatt elég pénzt össze tudsz szedni egy saját házra?

-Emma, megoldom, ne aggódj. Na?
-Mit na?

-Mit szólsz hozzá?

Felsóhajtottam.

-Egy iskolában több száz gyerek van. Elkerülhetetlen lenne, hogy hozzám érnek. Akkor mit csinálunk? - kérdeztem, de valójában ugrálni támadt kedvem, annyira örültem a dolognak.

Cole mintha elbizonytalanodott volna, de aztán vállat vont.

-Nem fog kiderülni, ha óvatos leszel. Ennyi. Most pedig induljunk!

Az egész napot futással töltöttük. Nem zavart különösebben, már hozzászoktam, és amúgy se voltam egy fáradós típus. Éjfél körül járhatott az idő, amikor megérkeztünk a kis városkába. Az utcák kihaltak voltak, a házak csendesek. A fontosabb épületek - a posta, egy hivatal, az aprócska gimnázium és a rendőrőrs - egymás mellett sorakoztak. Cole egy, a város határán álló kis házhoz vezetett, ahol még égett a villany.

Cole két hosszút, egy egy rövidet, és megint két hosszút kopogtatott. Felhúztam az egyik szemöldököm az ósdi módszer láttán, de nem szóltam semmit. Egy magas férfi nyitott ajtót, és amikor megpillantott minket, elvigyorodott.

-Nocsak, Cole. Végre szereztél magadnak egy csajt - jegyezte meg vigyorogva.

Cole-lal egyszerre hördültünk fel.

-Én? Ezzel? Soha!

A pasi elnevette magát, aztán kitárta az ajtót, hogy bemehessünk.

Finoman szólva... A ház nem volt valami lakájos, de jobb volt, mint azok a panziók, ahol korábban éltünk. A nappaliban csak egy tévé állt és egy fotel, a konyha is elég puritán berendezésű volt. Legalább a fürdőszoba és a két hálószoba tiszta volt.

-Na, mizujs veletek? Merre csatangoltatok?

Cole röviden elmondta, hogyan is "éltünk" az elmúlt öt évben. A pasi figyelmesen hallgatta, és amikor Cole megkérdezte, hogy lakhatunk-e nála egy ideig, habozás nélkül bólintott.

-Ja, miért is ne? Ja, egyébként Ron vagyok - fordult hozzám, és kezet nyújtott.

-Emma - biccentettem, és igyekeztem elfojtani a vigyoromat, amikor kezet fogtam vele.

-Ó, bocsi... - Ron ismét elnevette magát. -Na, ott fürdőszoba, ott pedig egy hálószoba, ahol alhattok. - Ron részéről ennyi volt a navigáció. Kinyújtózott, megvakarta az arcát, és dörmögve bevonult a szobájába.

Cole egy szó nélkül vonult be a fürdőszobába. Hallottam, ahogy lezuhanyozik, aztán pár perc múlva egy szál nadrágban (és el kell ismerni, többször is járkálhatna felső nélkül) átment a szobába, valami tologatott, aztán csend lett.

Nem tudom, mennyi ideig ültem ott, és csak bámultam ki a fejemből, de aztán valahogy bejutottam a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyoztam, és benyitottam a szobánkba.

Cole a szoba bal oldalán feküdt két kinyitható fotelből készült ágyon. Csak egy vékony lepedőt terített magára. Az ágyra néztem. Hatalmas ágy volt, nem is értem, hogy fért be a szobába. Sejtettem, hogy nem túl kényelmes ez a helyzet Cole-nak, ezért óvatosan ébresztgetni kezdtem.

-Hé, Cole!

Felmordult, de nem ébredt fel. Ellenálltam a késztetésnek, hogy megüssem, inkább csak erősebben rázogattam a vállát.

-Ébresztő, hé!

-Mi van, Emma?!?

Nem esett rosszul ez a goromba hangnem, már hozzá voltam szokva. Az ágy felé intettem.

-Szerintem mindketten elférünk azon az ágyon, nem kell a fotelben aludnod.

Cole kérdő tekintettel nézett rám, de aztán megrázta a fejét.

-Jó ez így, Emma. Na, most hagyj aludni, és neked sem ártana, ha végre lefeküdnél! - felelte.

Vállat vontam, aztán az ágyra ugrottam, és amint a fejem elérte a párnát, mint akit fejbe vágtak, rögtön elaludtam.