Plurk
 
OLVASÓK
Indulás: 2006-09-02
 
KÖNYVJELZŐK
 
Csak egy pillantás 3.

10 év múlva
 

Valahogy azon a délutánon nem gondoltam, mennyire meg fogok változni. 10 év után ismét itt ülök az Eiffel- torony előtt a születésnapomon. De nem vagyok szomorú. Felelőtlenül boldog vagyok.

Pont azon a napon voltam itt, mikor betöltöttem 16. életévem. Szomorú voltam, de találkoztam Benjamin-nal, és a legjobb barátok lettünk. Akkor azt mondta, ez lesz a karmánk, hogy segítsünk egymásnak kilábalni a bajból. Akkor egy kicsit sült bolondnak tartottam! De betartotta a szavát, ha úgy vesszük. Megtudtuk egymás gondját-baját, segítettünk egymásnak ahol tudtunk. Ha valamelyikőnk szakított, a másik rögtön rohant hozzá megvigasztalni! És ez egyre természetesebb lett, hogy ott vagyunk egymásnak, mint egy igazi lelki társ. A világ kezdett bezárulni körülöttem, visszafogtam a lázadásomat, nem foglalkoztam szinte SENKIVEL. Hanyagoltam a barátaimat, kihagytam a szombati bulizásokat, csak azért, hogy Ben-nel beszéljek. Egy ilyen nyugodt társra volt szükségem, akivel igenis nyafizhatok! Hiába fiú, megérti a legapróbb problémáimat is. Nem ordítja le a fejemet, hogy nem érdekelnek a nyavalyáid, vagy ilyesmi. Csak meghallgat, és a végén hozzá teszi a megjegyzését, amire vagy hallgatok, vagy nem. Azért általában igen.
Megoldottuk az ő családi problémáit is, találkozót hoztunk össze az anyukájával . Sok év után, végre találkoztak. Nem akartam elmenni ,mert nem akartam útban lenni,hiszen ezek csak személyes érzések, de Ben erőltette, hogy nélkülem nem lenne semmi. Az édesanyja lehet nem úgy reagál, hogy ott vagyok. De végül is semmi rossz nem történt.

De mégis miért ülök itt megint? Gondolkozok. Az elmúlt 10 éven. Úgy 4 évvel azután, hogy Benjaminnal megismerkedtünk, átléptük azt a bizonyos határt, ami egy fiú- lány barátságnál van. De körülbelül egyszerre, és egyikünk sem ellenkezett. Harmonikus boldogságban élünk együtt, kisebb vitákkal, de …

Nincs de.

Kitiltottak otthonról, ugyanis leánybúcsút szerveznek a barátnőim, akikkel időközben rendeztem a kapcsolatom. Örülnek, hogy boldognak látnak, és azt mondják olyan mérhetetlen bizalommal szoktam nézni Benre...igazuk van. Benne bízok a legjobban az égvilágon.
A szüleim még mindig nem váltak el, gondolom ugyanúgy veszekednek, mint eddig. Nem zavar, nem hívom meg őket az esküvőre. Ők érték el, hogy elköltözzek otthonról, békíteni nem próbáltak azóta sem. Anyám próbált költözésemkor marasztalni, de hiába. Akkor már döntöttem.

Egy SMS Benjamintól.

Találkozunk holnap az oltárnál.(L)


 

Fehérben leszek:)


 

Igen. Most teljesedik ki az életem. Végre érzem, van miért élni. Ez lett csak egy pillantásból.

 
TÁRSALGÓ
 
 
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
PISZKOZAT

 epilógus
 fejezetek
 tartalomjegyzék
 prológus

  
 

 
CSS Codes

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.