Mire valók az álmok? Arra, hogy üldözzük őket.

Össze vagyok zavarodva. Nem tudom mit kéne tenni, pláne hogyan. Éljünk az álmunknak? Többször( és itt is) azt mondtam: nem.

Az álmok hiú remények, aminek a többsége nem válik valóra. De lehet ezen álmok kergetése miatt lehetünk majd valakik. Átgondolva az egészet, rájöttem, én is álmokat kergetnék. Amit élveznék, az még nagyon messze van attól a helytől, helyzettől, ahol most vagyok. De ha nem lennének vágyaink, unalmasan tengetnénk mindennapjainkat. Lehet rögös az út, de ez lenne az igazi megoldás.

Jelenleg elszántam hajtom magam előtt azt a célt, hogy ha nem találok olyan főiskolát, vagy egyetemet, amit élveznék, és el tudnék képzelni, elvégzek esetleg egy szinkronszínész képző tanfolyamot. Vagy ha ez sem jön össze, fogom a cuccomat, és elmegyek Angliába. És ezt halál komolyan gondolom. Anyáék jelenleg nem hiszik, hogy ezt meg tudnám tenni, hiszen le vannak ragadva annál az egyetlen eshetősénél, hogy bébiszitterkedni lehet csak. Istenem! Az Egyesült Királyságban még több lehetőség van, mint itt Magyarországon. Úgy tűnik "nagy" reményeket fűznek hozzám. De talán ez az a dolog, amiben teljesen optimista vagyok. Hiába élek itt ezen a vidéken, 15 éve, nem érzem magaménak. Se ezt a kisvárost, se az országot. Kövezzetek meg érte, hogy milyen ember vagyok, a magyar az egyik legszebb és legnehezebb nyelv a világon. És? Mit csináljak? Kenjem a hajamra? Ha megszólalok Amerikában, esetleg Franciaországban, vagy bárhol ezen a világon, ki fogja érteni mit dumálok? Megmondom: SENKI.

Meg tudom érteni azokat, akik elmennek külföldre dolgozni. Nem tudhatjuk mi lesz ott, de egy próbát mindenképp megérne. Én emellett állok.

Mégis kergessük azokat a bizonyos álmokat.