Én még túl gyenge vagyok ehhez.

Azt hittem nem, de még mindig az vagyok, egy önző gyerek, aki nem tudja elengedni Őt. Azt hittem igen, de nem. Úgy gondoltam, hogy kész vagyok az élethez, elég komoly vagyok, készen a nehézségekre, de nem. Régebben azt hittem, nem lehet rosszabb, de tévedtem. Most még mindig szenvedek. Mélyen, legbelül, de titkolom. Erősnek kell lennem, legalábbis annak kell mutatkoznom. Én önző vagyok! De igazán! Még mindig nem tudok úgy élni, hogy nem beszélhetek veled. Megtartanám magamnak, hogy megvédjen egy picit, hogy lelket öntsön belém. De nem engedhetem, hogy esetleg Ő szenvedjem miattam. Nem. Mert el kell engednem, hogy éljen.

Azt hiszem, rájöttem miért nem akarok itt lenni. Elmenni valahova messze. Távol akarok lenni a régi sérelmektől, a bántástól, a fájdalomtól. Menekülök. Minél messzebb, de az emlékeket nem lehet törölni. Sajnos? Vagy szerencsére? Még nem jöttem rá. Van, amitől szívesen megszabadulnék. Élni, egy gondtalan életet. Naiv vagyok? Egy kicsit. Még nem nőttem fel. Nem vagyok készen, semmire. Megtartanám magamnak a jó dolgokat, a jó embereket. Önző vagyok, és naiv. Túl kicsi erre a Földre.