Plurk
 
OLVASÓK
Indulás: 2006-09-02
 
KÖNYVJELZŐK
 
Célok

Rájöttem miért is szeretem azt a néhány animét, amit nézek.

Semmi fölöslegeset, csak néhányat kiválasztottam, vagy a véletlennek köszönhetően általában azokat láttam, és megszerettem. Már-már mániákus lettem. Teljes ellentétben áll a Disney rajzfilmek világától, míg ott a naiv kislány várja a szőke herceget fehér lovon, addig itt folyik a kegyetlenség, a nem valós, de gonoszságokkal teli élet. Tegnap végre az utolsó kerék is a helyére billent, és nem fogjátok kitalálni: Narutót néztem. Volt benne egy mondat, amit ugyan nem jegyeztem meg, de a lényege megmaradt. Hogy van egy kitűzött célja. Ezért szeretem az animéket: van egy céljuk, egy elhatározásuk, amit tűzön-vízen keresztül visznek!

Vegyük Narutót: szörnyű kiskora volt, kiközösítették, nem volt családja. De hogy tiszteljék, kitűzte, hogy ő lesz a következő Hokage(vezető). Rengeteg próbát kell kiállnia, kemény edzéseket végez, de kibírja, és feláll és küzd!

Vagy Ichigo a Bleachből. Hatalmas ereje van, és ezt nem VIlágrombolásra akarja használni. Meg akarja védeni azokat, akiket szeret. Ezt határozta el, hogy mindenáron megvédi a barátait, a családját ső az életét is áldozná értük! Sok mindenbe belekeveredett, sokszor volt a halál küszöbén, de felállt.

Szerintem jónéhány lány nézte a Kaleido Start, vagy ha mégsem, hát nem. De Sora elszántan küzdött a cél érdekében. Feljutott a csúcsra, kitartásával legyőzte az akadályokat amit az élet gördített elé. Nem adta fel, és az Angyalok Táncával megmutatta mit is tud. Megmutatta, hogy mindenkinek a szívében ott rejtőzik az Angyal.

Mostanság Full Metal Alchemistet nézek, ami végképp nem a valós világot mutatja be. De a testvéri kötelék erősségét, fontosságát mutatja. Nem számít mi történik, de az életüket adnák azért, hogy a másik éljen. Feladna egy világot, hogy élhessen a másik "fele".

De ha a Death Note-ot is nézzük. Igaz az már egy teljesen más típus, de itt Light egy jobb világért küzd. Nem a legtisztább módszerekkel, de megöli a bűnözőket, hogy egy jobb világot teremtsen. Ezért harcol, bár a végén belehal.

Talán ezért "tisztelem" az animéket. Van valami, amit nagyon akarnak. Én viszont nem tudom, hogy mit akarok. Mi a célom, mire áldoznám fel az életem, miért élnék! Vajon az, hogy kijussak Londonba, és elhagyjam ezt a helyet? Hogy egy új kezdet nyíljon meg előttem? Lehet. De ez is csak azt mutatja, mennyire határozatlan vagyok. Menekülök. Talán nincs is célom. Nem tudom.

 
TÁRSALGÓ
 
 
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
PISZKOZAT

 epilógus
 fejezetek
 tartalomjegyzék
 prológus

  
 

 
CSS Codes

NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG