3 óra. Itt az idő. Ismét az Eiffel toronynál, és győzködöm magam, hogy leüljek a srác mellé. Ugyanott ül, ahol tegnap is, és ahol ígérte, hogy várni fog. De miért vagyok ideges? Tegnap egész egyszerűen leültem mellé, anélkül, hogy ismertem volna. Igaz most sem ismerem, de ez most mindegy.

Megtettem!!Igen! Leültem! Minek voltam ilyen gyáva nyuszi? Nem harapott meg. De ma már meg kell szólítanom. Nem csinálhatom az idők végezetéig, hogy ülök, és nézem a szemeit, és gondolkozok, mert a végén teljesen hülyének fogok tűnni. Nagy levegő..
 

-Szia! Amy vagyok. 

-Szia, Benjamin - rendkívül kellemes hangja van. Pont olyan megnyugtató, mint a tekintete. 

-Miért kezdtél el tegnap nézni?- muszáj megtudnom. Mit láthatott rajtam? Fájdalmat, keserűséget, haragot?

-Mert üres tekintettel nézted az embereket. Mint aki nem ebben a világban élne, és a problémái lehúzzák. Valóságos szomorúság lengte körül az aurádat. Jól éreztem? 

Muszáj másfelé néznem. Ez a fiú mennyi mindenre rájött, anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna egymáshoz. Ennyire észrevehető? Ennyire.. letört vagyok? De Ő, hogy vette észre, mások pedig nem szóltak róla? Nem tegnap kezdődött ez az állapot. Nem is tegnapelőtt. Évek óta tart. 

-Tudod, az életem nem túl egyszerű -kezdtem -. Annak tűnhet, de nem az. Tegnap volt a 16. születésnapom, de nem tudtam örülni. Ahogy néztelek rájöttem, hogy lassan 10 éve nem vagyok túl jó bőrben. Tíz év óta megy a veszekedés anyuék közt. 

-Észrevettem, hogy valamit megértettél. Felcsillant a szemedben valami, ami azt igazolta, hogy itt élsz, és nem valami burokban. Ahogy rád néztem, a régi önmagamat láttam benned. Vagy mintha az előző életünkben találkoztunk volna. Nem tudom, hiszel-e a spirituális dolgokban, de lehet, hogy ez a közös karmánk. Átbeszélni a fájdalmas dolgokat, megosztani egymással. Néhány éve, hasonló korszakon mentem át. Csak én nem a gazdag rétegből származom. Középszerű családi életem volt. Csakhogy apám inni kezdett, rendszeresen vert engem és az anyámat. Végül anyu is teljesen becsavarodott, gyakran nem volt magánál, személyiség zavarai voltak. Szerencsére a szomszéd hívta a gyámhatóságot, és 12 éves korom óta nevelőszülőknél élek. Azóta boldog vagyok. A legtöbb ember nem örül egy idegen családnak. Én megkönnyebbültem. Valósággal felszabadultam a barátaim szerint.-Istenem. Én vagyok szomorú, amikor Ben sokkal rosszabbakat élt át! 

-Én..sajnálom. Hogy ezt kellett átélned. És én panaszkodtam neked! Sajnálom, hogy terheltelek a gondjaimmal. Jobb ha elmegyek.-úgy tűnik ennyi volt. Szánalmas vagyok. 

-Amy!- megfogta a karomat- nem emlékszel mit mondtam? Csak mert más körökben forgunk, és másképp éltük az életünk, a problémánk ugyanaz volt! Ez a karmánk. Együtt kell lennünk. 

-Igazad van. Köszönöm, hogy segítesz nekem. 

Sokkal többet tud az Életről, mint amennyit én valaha is tudni fogok. De talán tényleg találkoznunk kellett. Kiegészítjük egymást, de attól ellentétek vagyunk. Talán mint a Tűz és Víz, Föld és Ég. Nem tudom, mi lesz ebből az ismeretségből. De úgy érzem, örök életre szól. Vajon Ő lesz az Igaz Barát, aki mindig mellettem áll? Esetleg valamikor Életem Szerelme? Ezt majd a jövő dönti el. Bárhogy is lesz, én várom a sorsomat.